A végbél bőr és nemi betegségei sok ember tudatában ismeretlen területként vannak jelen. Pedig a tájékozódással sok kellemetlenség megelőzhető. Például érdemes azzal is tisztában lenni, hogy nem minden betegség fertőző.
Melyek lehetnek a végbél bőr és nemi betegségei?
Egy-egy kellemetlen tünet, mely rossz helyen fordul elő, elég ahhoz, hogy komoly következtetéseket vonjunk le. Hiszen vagy valamiféle nemi betegségre gyanakszunk ilyenkor, vagy arra gondolunk, hogy higiéniai okon alapuló csúnya fertőzésről van szó. Természetesen a megfelelő higiénia és a tudatosság nagyon fontos ebben a kérdésben. Azonban sok esetben bonyolultabb a tüneteket kiváltó ok és annak háttere.
Az intim területek bőrével kapcsolatos betegségek nagyon sokfélék lehetnek. Például akár a pikkelysömör is előfordulhat intim területen. De az anyajegyek és akár az azokkal kapcsolatos bőrdaganatok helye is lehet ez a szokatlan terület. De vannak más olyan elváltozások is, melyek nem fertőzőek, kialakulásuk hátterében teljesen más áll. Persze fertőző betegségek is érintik ezt a területet. A szexuális úton terjedő kórokozók is átterjedhetnek a közeli végbél bőrére, vagy épp a HPV néhány típusa is járhat szemölcsök kialakulásával.
Nem mindig fertőzőek?
A válasz egyértelmű: nem. Például a már említett pikkelysömör oka sem fertőzés, hiszen a betegség hátterében sokszor genetikai hajlam áll. Habár gyulladásokkal is összefügghet a kialakulása, a gyulladásnak nem feltétlenül intim területen kell lennie ahhoz, hogy a pikkelysömör ott alakuljon ki. Ugyanez a helyzet az atópiás dermatitisszel is. Ez a fajta ekcéma ugyanis allergiás eredetű.
Ezért tehát ha a végbél környékén vagy intim tájon érzünk kellemetlen tüneteket, nem kell azonnal nemi betegségre vagy valamiféle gombás fertőzésre gyanakodni. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne legyünk minden helyzetben maximálisan körültekintőek, ha megelőzésről van szó. De ami a legfontosabb: nem szabad önkényesen elkezdeni kezelni a vélt fertőzést. Hiszen néhány, például a bőrt érintő, viszkető betegség félrekezelésével fokozhatjuk a bőrirritációt.
Ezért tehát a legjobb döntés az lehet ilyen esetben, hogy felkeressük a megfelelő szakorvost. Előfordul, hogy triviális dolgok állnak a háttérben. Ha pedig nem, akkor is a legjobb, ha egy szakember dönti el, hogy mik legyenek a további lépések.
Három jellegzetes bőrbetegség végbéltájon
Az egyik ilyen probléma az atópiás dermatitisz, mely egy gyakori ekcémafajta, ami nem fertőző. Tünetei a száraz bőr és a viszketés és a vakarás következtében kialakuló hámlás, bőrpír. Esetében egyfajta allergiás reakcióról beszélünk, ezért a kezelésben fontos szerepe van az okok feltárásának.
A lichen sclerosus tünetei kezdetben gyulladt, vörös, majd fehér foltok, fájdalommal és viszketéssel. Ez a fajta bőrbetegség szintén nem fertőzés eredménye. Kialakulásának oka ismeretlen, de az immunrendszer reakciója okozhatja. Tünetei bőrpír, bőrgyulladás. Szteroidos krémmel kezelik.
A hidradenitis suppurativa egyfajta verejtékmirigy-gyulladás. Tünete gennyes, gyulladt pattanásszerű dudor, bőrpír,később sipolyok, majd hegek alakulnak ki.. A hidradenitis suppurativa szintén nem fertőző betegség, hanem autoimmun bőrgyulladás. Gyógyszerekkel, ha ezek hatástalanok,műtéti módszerekkel kezelik.