A PrEP rövidítés jelentése „preexpozíciós profilaxis”, vagyis olyan gyógyszer alkalmazása, amely meggátolja a HIV vírussal való megfertőződést. Rendszeres PrEP szedéssel a szexuális úton történő HIV fertőződés 99%-ban, az injekciós droghasználat révén történő HIV fertőződés 74%-ban kivédhető.
A PrEP-hez használatos gyógyszert 2004. óta alkalmazzák világszerte a HIV fertőzés kezelésére, 2012. óta pedig a megelőzésére is, tehát sok éves kedvező tapasztalatok állnak rendelkezésre erről a készítményről. A PrEP-et legalább 21 napig kell folyamatosan szedni ahhoz, hogy a legtöbb terjedési lehetőség ellen hatékony legyen, de vannak olyan aktusok, amelyek esetében már 7 napos szedés is elegendő.
Régebben használták úgy is, hogy folyamatos szedés helyett a tervezett együttlét előtt vették be, de ez az ún. „on demand” alkalmazás nem bizonyult eléggé hatékonynak, ezért ma már a folyamatos PrEP terápiát tekintjük kielégítőnek a HIV fertőzés megelőzésére.
A PrEP az ún. HIV-centrumokban (ahol HIV fertőzött betegeket kezelnek és gondoznak) már Magyarországon is elérhető, és azért csak ott, mert kizárólag olyan infektológus (fertőző betegeket ellátó szakorvos) írhatja fel, aki kifejezetten HIV-betegekkel foglalkozik.
Emellett, ahhoz, hogy a páciens a tablettát megkaphassa, bizonyos vizsgálatokon át kell esnie, például le kell őt szűrni HIV fertőzésre és más szexuális úton terjedő betegségekre (STD szűrés), valamint meg kell nézni, hogy nincs-e valamilyen laboratóriumi eltérése.
Legfőképp a vesefunkciót befolyásolhatja negatívan a gyógyszer, de a szedése mellett évente szükséges csontsűrűség vizsgálat is.
Fontos hangsúlyozni, hogy PrEP-et szedni szoros orvosi követés és folyamatos laborkontroll nélkül nem szabad,ezért a PrEP-et szedő pácienseknek 3 havonta ellenőrző vizsgálaton kell megjelenniük.
Magyarországon azonban sajnos, elterjedt szokás a PrEP-et szedők között,hogy interneten rendelik meg a gyógyszert,és mindenféle ellenőrzés nélkül szedik. Ennek a megoldásnak számos buktatója és veszélye van.
Egyrészt, sokszor a külföldről rendelt és előre kifizetett tabletta meg sem érkezik vagy esetleg a minősége nem felel meg az eredeti gyógyszerének.
Másrészt, rendszeres orvosi kontroll nélkül nem fedezhető fel idejében a tabletta mellékhatásaként esetleg fellépő veseelégtelenség vagy csontritkulás. Emellett közismert tény, hogy azoknál, akik PrEP-et szednek, nagyságrendekkel nagyobb az egyéb szexuális úton terjedő fertőzések előfordulási aránya. Az internetről vásárlókról feltételezhetjük, hogy nem járnak rendszeresen STD-szűrésre, amibe természetesen beletartozik a HIV-teszt is. Sokan nem tudják ugyanis, hogy ugyan egyelőre ritkán, de a PrEP mellett is elkapható a fertőzés: a beteg találkozhat esetleg olyan HIV-törzzsel a partner részéről, amelyik erre a gyógyszer-kombinációra rezisztens. Biztonságérzetéből adódóan, mivel PrEP-et szed, így elkapja, és tudta nélkül tovább is adhatja a fertőzést.
Fontos tudni, hogy a PrEP csak és kizárólag a HIV-fertőzést előzi meg, viszont mellette számos más szexuális úton terjedő fertőzés van (pl. szifilisz, tripper, klamídia, herpesz, HPV), amitől nem véd meg.
A bakteriális eredetű nemi úton közvetített fertőzéseket (szifilisz, tripper, klamídia, mikoplazma stb. fertőzések) időben felismerve antibiotikummal lehet gyógyítani, ehhez azonban feltétlenül szükséges a rendszeres szűrés. A vírusos fertőzéseket ugyan sajnos nem lehet gyógyítani, de kezelni igen.
Fontos tehát, hogy a PrEPet szedők 3 havonta jelentkezzenek kontrollra, amikor megtörténnek a vizsgálatok, és az újabb 3 havi adaghoz a recept felírása.
A Belváros Orvosi Centrumban működő HIV munkacsoport HIV fertőzötteket ellátó infektológus vezetése alatt, több nemigyógyásszal és szakképzett gondozónővel felkészülten várja azokat a pácienseket, akik biztonságos, kontrollált körülmények között szeretnének a PrEP lehetőségével élni.
A folyamatos kapcsolattartás során felvilágosítjuk pácienseinket a gyógyszer lehetséges mellékhatásairól, az egyéb rájuk leselkedő veszélyekről, és felhívjuk a figyelmüket a többi STD-vel szembeni védekezés fontosságára és módszereire pl. condom használat, vagy védőoltás (hepatitis A és B, HPV), amit be is tudunk adni helyben. Ha mégis elkapnak valamilyen szexuális úton terjedő fertőzést, gyors és szakszerű ellátásban részesülnek. A Centrumban felírt vénnyel gyógyszerfutár cég bevonásával a hazai ár kevesebb mint feléért beszerezhető a PrEP gyógyszer.