Meddőségi kezelések

A meddőség lehetséges okainak kivizsgálására akkor van szükség, ha egy pár életében egy év próbálkozást követően sem következik be a terhesség. Ha az anya életkora 35 év felett van, már 6 hónap után érdemes nekilátni a vizsgálatoknak, 40 éves kor felett pedig mindenképpen javasolt egy termékenységi kivizsgálás már a próbálkozás megkezdése előtt.  A teherbe esési problémával küzdő párok 40%-ában a férfiban, 40%-ában a nőben, 20%-ában pedig mindkettejükben kimutatható a meddőség hátterében álló probléma.


A meddőségi/termékenységi kivizsgálás

A meddőségi/termékenységi kivizsgálás egy konzultációval kezdődik, melynek során feltárásra kerülnek azok a tényezők mind a férfi mind a női oldalról, melyek hatással lehetnek a teherbeesés elmaradására. Ez a konzultáció  a pár egyik, illetve másik tagjának, valamint esetlegesen a közös eltéréseinek még részletesebb megértésére törekszik. 

Ezt követi a férfi egészség részletes feltárása. A férfiak spermaanalízise során kiderül, hogy a spontán, vagy az asszisztált terhesség előidézéséhez milyen minőségű és mennyiségű hímivarsejtjeik vannak. Amennyiben ebben kóros eltérés mutatkozik, Centrumunkban a pár férfi tagját andrológus szakorvos vizsgálja tovább és kezeli a férfimeddőség kivizsgálási protokollja szerint.

Ezzel párhuzamosan szükséges a női ciklus részletes feltérképezése. A ciklusdiagnosztika elengedhetetlen eszköz, hiszen ezzel teljeskörű képet lehet kapni a menstruáció rendszerességéről, az ovuláció bekövetkeztéről és a méhnyálkahártya felépülésének jeleiről.  Ebben ciklustanácsadást végző szakemberünk lesz a segítségünkre.


Meddőségi szűrővizsgálatok

A pár női tagjánál javasolt szűrővizsgálatok a méhnyakrákszűrés és olyan szexuális úton terjedő betegségek szűrése, melyek nehezítik a női oldalról a terhesség bekövetkezését, például a petevezetők összenövését okozzák (pl. Chlamydia trachomatis fertőzés). 

meddőségi kezelés

A szűrővizsgálatok mellett hüvelyi ultrahangvizsgálattal azoknak az eltéréseknek a szűrését végezzük, melyek a teherbeesést gátolnák, vagy akár vetéléshez vezethetnek. 

A laboratóriumi vizsgálatokat a ciklus két pontjára időzítjük, így szükséges egy vérvétel az ovuláció előtti időszakban és egy az ovuláció utáni időszakban is. Ez azért fontos, mert részletes feltárásra kerülnek azok a hormonok, melyek a méhnyálkahártya felépüléséért, az ovuláció bekövetkeztéért és végül a beágyazódáshoz szükséges méhnyálkahártya fenntartásáért szükségesek. 

Ha a laboratóriumi vizsgálatok kapcsán endokrinológiai vagy anyagcsere problémákra derül fény (pl. pajzsmirigy működési zavarok, inzulinrezisztencia vagy cukorbetegség stb.), endokrinológus, illetve diabetológus szakembereinket is bevonjuk a kezelésbe.

Bizonyos esetekben szükség lehet a még részletesebb vizsgálatokra, ilyenek  lehetnek a petevezeték átjárhatósági vizsgálatok vagy az olyan thrombosis és immunológiai szűrővizsgálatok, melyek okként szerepelhetnek a terhesség elmaradásában vagy vetélés kialakulásában. 

A kivizsgálás során nem feledkezhetünk el az életmódi faktorokról (táplálkozás, mozgás, alvás), melyek megismerésében és optimalizálásában dietetikus és életmód tanácsadóilletve neurológus szakemberünk segíthet.

Nagyon fontos az esetlegesen fennálló pszichés akadályok feltárása is, amiben pszichológus és pszichiáter valamint mentálhigiénés tanácsadó kollégáink működnek közre.


Ha Ön is a fenti problémáktól szenved, egyeztessen időpontot szakorvosi konzultációra!

Jelentkezzen be most meddőségi konzultációra online vagy telefonon!

Időpontfoglalás:

email: info@boc.hu

telefon: 06 30 870 7427, 06 30 372 6832

A nőgyógyászati szakrendelés árai itt érhetőek el.

Termékenységet segítő étrend
2021. 08. 19. 12:26 (Utolsó frissítés: 2021. 11. 12. 16:27)
Ha nincs semmiféle szervi akadálya a gyermekvállalásnak, a helyes életmódra való áttérés mellett érdemes olyan étrendet is követni, amely segíti a fogantatást és azt, hogy a problémamentes terhesség végén egészséges baba jöjjön a világra.
Petevezeték átjárhatósági vizsgálat - HyCoSy
2021. 12. 06. 10:36 (Utolsó frissítés: 2021. 12. 06. 10:36)

Az eljárást leggyakrabban meddőség kivizsgálás részeként végezzük, ugyanis az elzáródott petevezeték gyakori oka lehet a meddőségnek. A HyCoSy egy egyszerű, jól tolerálható járóbeteg ellátás keretein belül elvégezhető ultrahang vezérelt beavatkozás, mely során nem csak a petevezetékek átjárhatósága, hanem a méhnyálkahártya és a méhüreg esetleges eltérései is feltérképezhetőek. 

Cikluskövetési tanácsadás - természetes családtervezés
2021. 12. 06. 12:58 (Utolsó frissítés: 2022. 03. 25. 15:48)
A cikluskövetés egy orvosok által kidolgozott módszer, amely komoly tudományos háttérrel és több évtizedes múlttal rendelkezik. A módszer használatával a ciklusunk termékeny és terméketlen napjai is megállapíthatóak. 
 
Ultrahangos peteérés figyelés (folliculometria)
2022. 10. 05. 10:22 (Utolsó frissítés: 2022. 10. 05. 10:22)

A peteérést többek között ultrahangvizsgálattal is nyomon lehet követni.

Menstruációt követően a petefészekben egyszerre több, kb. 20-30 darab tüsző kezd el érni, ezeket orvosi nyelven folliculusoknak nevezzük.

Férfimeddőség kezelése
2016. 09. 05. 12:06 (Utolsó frissítés: 2021. 03. 11. 14:23)
A férfimeddőség hátterében rengeteg tényező állhat. Szakrendelésünkön minél hamarabb feltárjuk a betegség okait, annál gyorsabb és hatékonyabb kezelést javasolhatunk Önnek, hogy újra kiegyensúlyozott férfiként élhessen.