Az online felületeinken gyakran hangoztatjuk az STD-szűrés fontosságát:
hogy érdemes évente eljárni, és ha baj van, akkor a partereddel közösen végigmenni az egész folyamaton, nehogy visszafertőzzétek egymást. Ennek oka, hogy egyelőre még sokan hiszik úgy, elég akkor megcsinálni, hogyha már érezhetően nagy a baj. Indoklásként sok érv szokott elhangzani, és noha igyekszünk ezek közül minél többet megcáfolni, egyet biztosan nem fogunk tudni: a tényt, hogy egy teszt sem tévedhetetlen.
A kérdés adott: miért nem az, és tehetünk-e bármit ellene?
A legfontosabb tényt szögezzük le a legelején: a mai tesztek nagyon-nagyon jól mérnek, tehát a fenti félelemnek nem gyakorlati, mint inkább elméleti alapjai vannak. Két mérőszám van arra, amiből biztosan lehet tudni, hogy mennyire pontos egy adott teszt: az érzékenység és a specifitás. Az érzékenység arra utal, milyen pontosan szűri ki X emberből az Y betegszámot, míg a specifitás annak mérőszáma, mennyire biztosan a vizsgálandó ágens miatt lett pozitív az eredménye, vagy közrejátszhatott-e más tényező is. Ez utóbbi fontosságáról könnyű megfeledkezni, pedig ha nem vennék figyelembe ezt is, akkor tele lennénk fals pozitív eredményekkel.
Az azonban mégsem csak az STD tesztek e két tulajdonságán múlik, hogy téves eredményt kapunk-e. Az egyik fontos tényező a betegség gyakorisága, amire a teszt készül. Hogyha ritka esetben fertőződik meg vele egy adott embercsoport, akkor abból viszonylag könnyen ki lehet szűrni, ki a beteg. Noha várható kis százaléknyi tévedés, az még mindig csak néhány embernek jelent fals pozitív eredményt, a végeredménynél ez pedig többnyire elfogadható kockázat. Viszont ha az emberek feléről már eleve tudjuk, hogy betegek, akkor egy erre kitalált másik tesztnél, amellett, hogy az megtalálja az összes beteget, az előző példával egyező hibaszázalék mellett rengeteg téves eredmény lesz, ami az emberek bizalmát is csökkentheti a teszt iránt. Itt tehát az elfogadható néhány fals pozitív eredmény helyett a csoport nagy része pánikolni kezd, ami nyilvánvalóan nem célja senkinek. A pontosságot ezért nem igazán lehet meghatározni egy-egy tesztnél, mivel annak szubjektív sikerességét nagyban befolyásolja az is, mennyien betegek.
Ennek felismerése persze nem boldogítja azokat, akinél a tapasztalt tüneteket nem támasztja alá egy fals negatív teszt, ahogy azokat sem, akinél váratlanul mutat ki pozitív eredményt, noha erre nincs magyarázat. Ha kétség merül fel, akkor adja magát a következő vagy egy pontosabb teszt lefuttatása (például az otthon végezhetőkhöz képest a laborvizsgálatok). Nemi betegségeknél ez különösen kényes kérdés tabu voltukból kifolyólag, szerencsére viszont ezekre kifejezetten jól mérő eszközöket használnak ma már a legtöbb helyen. Ha mégis valamilyen ellentmondásba futottál, az fakadhat a teszt vizsgálati módszeréből, például nagy ritkán előfordul az, hogyha egy diagnózist vizeletből nem, azt helyi mintából vett vizsgálattal sikerül csak alátámasztani.
A HIV a mai napig halálos megfelelő kezelés nélkül, így kulcsfontosságú a tesztek pontossága, a nagy érzékenységük miatt ugyanakkor előfordulhat álpozitív eredmény is. A laborokban ezért pozitív teszt esetén kötelezően lefuttatnak megerősítő teszteket is a pontosításra, akár második vérvételt is kérhetnek. Két mérésből már szinte 100%-ban meg lehet állapítani, vagy épp ki lehet zárni a fertőzést.
Szerencsére mint a legtöbb szűréssel kapcsolatos kérdésnél, itt sem kell egyedül döntened. Különösen, ha először fordulsz nemigyógyászhoz, sokszor több betegségre is ajánlanak tesztet. Ez nem az állapotod súlyosságát tükrözi, hanem a minél pontosabb szűrési eredményt – az első nemi betegség ugyanis hajlamosíthat egy következő megszerzésére is, amíg kezelés nélkül hagyod.
