Az újszülöttek egy részénél ekcéma jelentkezik, mely a száraz bőr miatt alakul ki. Az ilyen babák bőrápolása nagyon bonyolult, hiszen a tisztálkodó szerek bármelyik összetevője ronthat az állapotukon. A La Roche-Posay Lipikar termékcsaládjával elkerülhető a betegség kockázata.
Manapság még a kőolajszármazékoktól mentes tisztálkodó és testápoló termékek is gyakran tartalmaznak olyan vegyületeket, melyek irritálják a száraz bőrt, de sajnos ez a probléma fenn áll a biotermékeknél is, hiszen egy-egy növényi összetevőre is ismét megjelenhet az ekcéma. Ez alól még a speciálisan újszülötteknek és babáknak kifejlesztett készítmények sem kivételek általában. A La Roche-Posay Lipikar Syndet AP+ krémtusfürdő és Lipikar Baume AP+ testápoló balzsam azonban újszülöttek és felnőttek esetében egyaránt használhatóak, hiszen hipoallergének, és shea vajjal valamint niacinamiddal ápolják az érzékeny bőrt. Aqua Posai Filiformis prebiotikumot is tartalmaznak, mely támogatja a bőr felszínének mikroflórájának, a mikrobióm egyensúlyát. A speciális, atópiás dermatitisz elleni termékek a legújabb klinikai kutatások szerint az újszülöttek életének első három hetében alkalmazva akár 50%-kal is csökkentheti az ekcéma kialakulásának kockázatát.
LIPIKAR SYNDET AP+ KRÉMTUSFÜRDŐ
Babák, gyerekek és felnőttek nagyon száraz bőrére
Egyetlen termék, melyet a család minden, száraz bőrű tagja használhat a legkisebbtől a legnagyobbig. A La Roche-Posay szabadalmaztatott hatóanyagával, az Aqua Posae Filiformis prebiotikummal – mely támogatja a bőrfelszín védőrétegének egyensúlyát – dúsított, shea vajjal és niacinamiddal gazdagított kímélő krémtusfürdő még azok számára is élménnyé varázsolja a fürdést és a zuhanyzást, akik eddig szenvedtek tőle. Összetevői segítségével mélyen és hosszantartóan hidratálja a bőrt, enyhíti irritációját és csillapítja a viszketést is.
Ajánlott fogyasztói ára: 4 700 Ft/400 ml
LIPIKAR BAUME AP+ LIPIDPÓTLÓ TESTÁPOLÓ BALZSAM
A puha és ápolt bababőrért
Hasonlóan a Syndet AP+ krémtusfürdőhöz, a Lipikar BAUME AP+ testápoló balzsam is Aqua Posae Filiformis prebiotikumot, valamint niacinamidot és 20% shea vajat tartalmaz. A La Roche-Posay a lehető legkevesebb összetevőből állította össze ezt a hatékony bőrápoló terméket, mely illatmentes és használata egyszerre kíméletes és biztonságos. Felszívódása gyors, nem hagy maga után ragacsos érzetet.
Ajánlott fogyasztói ára: 6 000 Ft/400 ml
A weboldalon közölt információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvoshoz!