Pikkelysömör

Mi az a pikkelysömör, avagy psoriasis?

A lakosság 2-3%-át érintő, életre szóló, azaz krónikus betegség, mely nem kizárólag a bőrt, hanem az ízületeket, körmöket és ritkán a nyálkahártyát is érintheti.

Mi okozza?

Ez egy genetikailag meghatározott örökletes betegség, kialakulásában több gén szerepe felelős. A T-lymphocyták rendellenes működésének következtében fokozott hámsejtosztódás, így a bőr fokozott elszarusodása alakul ki, melyek gyulladt, pikkelyesen hámló plakkok formájában jelentkeznek.

Az örökletes hajlam mellett egyéb külső tényezők, mint például gyulladásos gócok is provokálhatják – akár egy rossz fog, egy arcüreggyulladás, vagy éppen gyulladt mandula -, de éppúgy előidézheti a helytelen életvitel (dohányzás, stressz) is.

Kiket érint?

Tulajdonképpen bármely életkorban kialakulhat kisgyermek kortól idős korig, mégis a tapasztalat azt mutatja, hogy leggyakrabban 15-25 év között jelenik meg, valamint a menopausa után. Nőknél és férfiaknál azonos gyakorisággal jelenhet meg.

psoriasis, pikkelysömör
(Fotó: Dr. Diczig Brigitte)

Fertőző-e?

A tévhittel ellentétben nem fertőz, így nem lehet „elkapni”, illetve „megfertőzni” vele másokat érintéssel, közös fürdő használatával, sem pedig intim együttléttel.

Milyen tünetekkel jár a psoriasis?

A tünetek leggyakrabban a hajas fejbőrt, szimmetrikusan a könyököket-térdeket, a deréktájat vagy keresztcsonti régiót érintik, az arc a legtöbb esetben megkímélt. Psoriasisos plakkok a fülkagylóban és az ujjkörmökön is kialakulhatnak. Ritkább esetben a tenyerek és talpak érintettek, de súlyos formában az egész testfelszín gyulladttá válhat.

A plakkok három fő jellemzője az ezüst színű pikkelyesedés, bőrmegvastagodás és gyulladt (vörös) bőrfelület.

Sokszínű betegség, leggyakoribb típusai, melyeket a tünetek elhelyezkedése és súlyossága alapján csoportosítanak plakkos-, guttált-, pustulosus-, inverz-, erythrodermás- és köröm psoriasis, valamint az arthritis psoriatica, azaz a kifejezett izületi tünetekkel (is) járó forma.

Hogyan diagnosztizáljuk a psoriasist?

A kezeletlen pikkelysömörös bőrjelenségeket elsősorban a jellegzetes, viaszfehér pikkelyképződés jellemzi. Amennyiben ez, és a már fenn említett tünetek jelentkeznek mindenféleképpen ajánlott szakorvost felkeresni, aki körülményes vizsgálatok nélkül felismeri majd a problémát és személyre szabott terápiát ír elő a páciensnek.

Gyógyítható-e?

A genetikai hajlam miatt érthető, hogy nem ismerünk olyan gyógyszert vagy kezelési eljárást, amelynek segítségével végleges gyógyulás lenne elérhető, ám a tünetmentesség a kezelés mellett hosszan fenntartható. A betegség ellátása mellett rendkívül fontos a tanácsadás, valamint a pszichoszocialis segítségnyújtás, mivel a társadalom kiközösíti a psoriasisban szenvedőket.

Kezelése

A bőrtünetek pillanatnyi állapotától függően a kezelés történhet:

  • helyi gyulladáscsökkentő és hámlasztó készítmények alkalmazásával
  • a napfény gyógyító hatásával – fénykabinokban is eredmény érhető el
  • szájon át szedhető, az immunrendszer sejtjeire ható gyógyszerekkel
  • biológiai terápiával, amennyiben a hagyományos kezelési módok hatástalannak bizonyulnak.

Ha Ön is a fenti problémáktól szenved, egyeztessen időpontot bőrgyógyászati konzultációra!

Jelentkezzen be most konzultációra online vagy telefonon!

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség