Kína a nyugati emberek számára a titkok országa, igazi misztikus hely. Ez utóbbi elméletben még az egyszerű kínaiak is osztoznak, főleg, ha a taoisták kerülnek szóba. A taoista életszemlélet és életmód ismerőit és követőit ugyanis a helyiek minimum varázslónak és csodatévő gyógyítónak tartották. Ennek oka nem más, mint az, hogy a taoisták évezredek bölcsességét és megfigyeléseit gyűjtötték össze az emberi testről, és kidolgoztak több olyan módszert, amellyel a megrendült egészség visszaállítható, a meglévő pedig megőrizhető, tovább javítható. Ahogy ők mondják, ez a fiatalodás!
Csak mozogj és megfiatalodsz
Általános vélemény, hogy a kínai emberek akkor sem lazítanak a tempón, ha már elérték a nyugdíjkorhatárt. Sőt, az sem látszik rajtuk, hogy elmúltak 60-70 évesek. Az egészségük is jobb, mint a nyugati világ nyugdíjasainak jó részének. Ennek egyik oka egy speciális mozgássor, a QiGong.
A taoisták találták fel a Tai Chi-t, a masszázsterápiát, a kínai gyógynövények felhasználásának szabályait, a hagyományos kínai orvoslást és az úgynevezett Sárkány Palota QiGong-ot is, ami egy olyan mozgássor, melynek végzése nemcsak a látható helyen lévő, de a medencealapi izmokra és a belső szervekre, valamint a szellemre és a lélekre is jó hatással van. A taoisták és követőik szerint a QiGong segítségével elmúlik az impotencia, gyógyulnak a nőgyógyászati panaszok és az inkontinencia, megelőzhetőek bizonyos rákos megbetegedések, erősödik a csontvelő, javul a vérkép, csökken a túlsúly, rendeződik a vérkeringés, helyreáll a belső elválasztású mirigyek működése és enyhül a szorongás is.
A gyakorlatok sorozatában megtalálható, speciális mozdulatok – melyek akár önmagukban is gyakorolhatóak -, melyek a záró-, medencealapi- és gátizmokra hatnak, nemcsak a nőknek, de férfiaknak is ajánlott, hiszen az inkontinencia őket sem kerüli el. Ráadásul hatásukra visszatérhet a fiatalkori szexuális aktivitás is, amelynek hiánya sokakat érint.
S hogy miért hisznek ebben a módszerben olyan sokan Kínában és világszerte? Nos, először is azért, mert szerintük valóban működik. Másodszor pedig… az első leírások a QiGong kezdeti lépéseiről már több mint 5000 évesek. Ha valami rossz, az nem marad fenn ennyi időn át.