A Gyermekkori Ágybavizelés Világnapját május utolsó keddjén rendezik meg minden évben, azzal a céllal, hogy felhívják a családok figyelmét arra, hogy a problémájuk nem egyedi, a gyermek ágybavizelése kezelendő egészségügyi állapot.

Az éjszakai ágybavizelés a harmadik leggyakoribb betegség a gyermekek körében. Azonban mivel a probléma még családon belül is tabu témának számít, sőt egyenesen szégyenletesnek, az éjszakai ágybavizeléssel küzdő gyermekek nagy száma rejtve marad az egészségügyi ellátórendszerek elől. Más esetekben pedig évek telnek el, mire a családok szakszerű segítségért fordulnak, így a gyermek testi és lelki épségében is visszafordíthatatlan károk keletkeznek.

Jobb, ha tisztázzuk!

A gyermek éjszakai ágybavizelése (enurézis nokturna) a nappali szobatisztaságtól eltérően – mely általánosan, nemtől függetlenül 3 éves korban alakul ki –  lányoknál 5, fiúknál 6 éves kor felett számít kórosnak. Egy-egy „baleset” önmagában nem betegség, kivizsgálást hosszabb ideig elhúzódó bevizelés igényel. Ezeket a tényezőket figyelembe vevő becslések szerint ma Magyarországon 70 000 – 90 000 gyermek szenved kóros éjszakai ágybavizeléstől.

Nem a gyermek a hibás!  

Napjainkban is zajlanak a kutatások, de az már bizton állítható, hogy a genetika jelentős szerepet játszik az ágybavizelés kialakulásában. Szakértők megállapították továbbá, hogy az enurézis gyakrabban fordul elő fiú gyermekek, és elsőszülöttek körében, továbbá hajlamosító tényezőként említik, ha az egyik szülő is ebben szenvedett.  Amennyiben mindkét szülő beteg volt gyerekkorában, úgy a betegségre való hajlam valószínűsége már 70%-ra emelkedik.

Az éjszakai ágybavizelés okai

A hajlamosító tényezőkön túl a betegség kialakulásának számos oka lehet, melyek lehetnek pszichés eredetűek, vagy szervi megbetegedések folyománya. Egyik leggyakoribb okként tartják számon a fejletlen húgyhólyagot, ami ezáltal nem megfelelő kapacitású. Ez az elváltozás lehet veleszületett, vagy szerzett betegség. A húgyhólyag kóros elváltozása szintén a kiváltó okok között szerepel. Veleszületetten, vagy szerzett betegség következtében kicsi lehet a húgyhólyag kapacitása, ezért a gyermek nem képes a normál mennyiségű vizelet tárolására.

Nem szégyellnivaló, sokkal inkább kezelendő!

Elengedhetetlenül fontos, hogy a gyermeket lássa és vizsgálja orvos, ugyanis a vizelettartási problémának több fajtája létezik, így a megoldásokat is egyénre kell szabni.  A bevizelés egyes típusaira csak a gyógyszeres kezelés lehet megoldás, míg számos esetben a természetes gyógymódok is megszüntethetik egy életre a régóta fennálló problémát.

A medencealapi izmok tornája egy játékos kezelés a gyermek problémájára, mely akár megelőzésként is funkcionál. Ezeken a foglalkozásokon a gyermekek megtanulják, hogyan tudják jól, szabályosan mozgatni a vizelettartáshoz elengedhetetlenül fontos izmaikat, továbbá a gyakorlások által izomzatuk is erősödik.  Ez a tanfolyam segít leküzdeni betegségüket, vagy egyenesen elkerülni a bajt, és a velejáró testi, lelki és szellemi sérülést.

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség