Nyáron, a legjobb fényvédelem mellett is károsíthatja bőrünket a napsugárzás. Ennek nyomai – főleg a kézfejen és az arcon – sokkal idősebbnek mutatják az embert, mint ahány éves. Sminkkel nem lehet rendesen eltakarni, valami jobb kell! A professzionális hámlasztás nemcsak kívül szépít, de hidratál is!

A napsugárzás hatására mindenkinek barnább lesz a bőre. Van, aki gyorsabban, van, aki lassabban barnul le, de senki sem ússza meg a dolgot még a leggondosabb fényvédelem mellett sem. Ha azonban nem vigyázunk a bőrünkre a megfelelő termékekkel, vagy nyáron olyan gyógyszereket szedtünk, melyek fényre érzékenyítenek, illetve terhesség esetén a megváltozott hormonháztartás miatt bizony megjelenhetnek az úgynevezett napfoltok, melyek tulajdonképpen hiperpigmentált területek, ahol a melanin sokkal nagyobb mértékben van jelen, mint a bőr más területein. Ezek a foltok régebben a korosodó embereken jelentek meg, de mára kortól függetlenül találkozhatunk velük a nap és szolárium imádó fiatal felnőtteken is, akik ezen elváltozások miatt idősebbnek látszanak valós életkoruknál.


Személyre szóló ápolás

Ezektől a foltoktól megszabadulni nagyon nehéz, szinte lehetetlen, de megfelelő módszerrel elhalványíthatóak annyira, hogy a télen kivilágosodó bőrön már ne legyenek feltűnőek, és ha a következő napos szezonban megfelelő, 50 faktoros fényvédővel óvjuk, megvan az esély arra, hogy ne sötétedjenek be ismételten.  A csúf igazság az, hogy az otthon használható – drogériákban megvásárolható – hámlasztó termékek a mindennapos ápoláshoz megfelelőek, de ahhoz, hogy a napkárosodás nyomait kezelni tudjuk, professzionális megoldást kell alkalmazni. A személyre szóló peeling és hámlasztó kezeléseket az arcbőr egyéni adottságait figyelembe véve végzik el az orvosi kozmetikusok, vagy a kozmetológus bőrgyógyászok annak érdekében, hogy biztonságos, mégis hatékony legyen az eredmény.


Nemcsak hámlaszt, hidratál is

A professzionális hámlasztó módszereknek van egy másik pozitív hatása is. A felhasznált hatóanyagok és technológia – legyen szó egy nagyon erős Perfectiona lift vagy egy gyengédebb Lightening lift kezelésről – nemcsak a bőrfelszín elváltozásaival veszik fel a harcot, de a bőr mélyebb rétegeiben is jótékony hatást fejtenek ki, mivel serkentik az új kollagén képződését is. Ez az új kollagén több vizet képes megkötni, mint a régi rostok, ennek eredménye pedig egy hidratáltabb és tömörebb, fiatalosabb bőr, ami foltmentes. Ez aztán az igazi 2in1 eredmény!

Kérjük, ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!

A weboldalon közölt információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvoshoz!

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség