nem-art-a-kave-a-szivnek

Egy friss, brit kutatás eredményei szerint a kávéfogyasztás nem köthető a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához, noha a korábbi tanulmányok ennek pont az ellenkezőjét állították.

Az elmúlt években több tanulmány is bizonyította, hogy a túlzott kávéfogyasztás megkeményíti az artériákat, ezzel pedig rosszat tesz a szív működésének, és megemeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát is. A kutatók több mint nyolcezer emberrel végeztek egy új kísérletet, akiket háromfelé osztottak: az első csoportba kerültek azok, akik kevesebb, mint napi egy kávét isznak; a másodikba azok, akik egy és három csésze között fogyasztanak; a harmadikba pedig azok, akik több mint három csésze kávét isznak minden nap.

A csoportok résztvevőit alapos orvosi vizsgálatoknak vetették alá, ezekből pedig kiderült, hogy ha valaki napi huszonöt csésze kávét fogyaszt, annál sem lesz nagyobb az artériák megkeményedésének a kockázata, mint azoknál, akik kevesebb, mint egy csészényit isznak meg. Az eredményeket aztán az életkort, a súlyt, sőt a dohányzást vagy nemdohányzást figyelembe véve is megvizsgálták, de az eredmények így sem mutattak változást.

A legtöbbet fogyasztó csoport átlagban napi öt kávét ivott, őket pedig a jövőben is szeretnék tovább vizsgálni, hogy tanácsokat tudjanak adni egy esetleges biztonsági határvonal meghúzásához. A londoni Queen Mary University friss kutatása nem tudott okozati összefüggést kimutatni, de eredményeik szerint jelenleg úgy tűnik, hogy a kávé közel sem annyira káros a szív- és érrendszerre, mint korábban gondolták.

Bár a tanulmány érdekes megállapításra jutott, és a kísérlet vezetője szerint egyértelműen megcáfolta a kávé káros tulajdonságairól alkotott véleményeket, nem árt óvatosan fogyasztani!

Kérjük, ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!

Forrás: https://www.theguardian.com/food/2019/jun/02/up-to-25-cups-of-coffee-a-day-safe-for-heart-health-study-finds

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség