alkoholfogyasztas-etvagy-kapcsolata

Egy friss tanulmányból kiderült, hogy miért érzünk kínzó éhséget pár alkoholos ital után! Nem ez volt az első alkalom, hogy a kutatók kapcsolatot találtak az alkoholfogyasztás és az étkezési szokások között.

Jól ismert szokás, hogy a buliból hazafele tartva betérünk egy gyorsétterembe vagy éjjel-nappaliba, hogy éhségünket csillapítva, az alkoholos italok után végre együnk is valamit. A Pennsylvania Állami Egyetem Orvostudományi Főiskola kutatói megvizsgálták, hogy miért vágyunk annyira valami ételre az alkohol után: mint kiderült, az éhségérzet kiváltásáért is felelős AGRP agysejt hozható kapcsolatba a jelenséggel.

Az új eredmények megegyeznek a korábbi vizsgálatokkal, melyek szerint az alkoholfogyasztás ugyanazokat az agyi területeket érinti, mint a túlzásba vitt étkezés. A tanulmányban újra rámutattak arra is, hogy az alkohol nagy mennyiségű kalóriát tartalmaz, de nem biztosít táplálkozási értéket.  Az alkohol és a magas kalória-bevitelű ételek külön-külön is hízlalnak, de a kombinációja különösen segíti a súlyfelesleg kialakulását.  Az alkoholtartalmú italok a gyomorban fokozzák az emésztőnedvek, elsősorban a sósav elválasztást, ezzel pedig felerősítik az étvágyat. Mindamellett az alkohol ellentétes hatást vált ki: minél több kerül be a szervezetbe, az emberek annál többet szeretnének enni.

Korábban bizonyították az „apéritif-hatást”, ami az étkezések előtt felszolgált étvágygerjesztő röviditalokról kapta a nevét. A kis mennyiségű alkoholos ital ebéd előtti fogyasztása (20 gramm alkoholtartalommal) 11%-kal növelte meg a bevitt étel mennyiségét, és 24 %-os növekedést tapasztaltak a kutatók a magas zsírtartalmú és sós ételek tekintetében.

Kérjük, ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!

Forrás:
 https://www.thisisinsider.com/why-we-get-drunchies-from-alcohol-2019-4

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség