a-belvaros-sziveben

Az V. kerület nemcsak Budapest, de annak, aki ide tartozik, a világ közepe is. Mi itt találtunk otthonra. Közöttetek!

Először volt a gondolat, hogy szeretnénk együtt dolgozni, gyógyítani. Aztán, mikor összeállt a kép, hosszú időn át kerestük a helyünket, mert fontos volt, hogy elérhetőek legyünk és olyan rendelőnk legyen, ahol nemcsak mi, de a hozzánk érkezők is jól érzik magukat, jöjjenek bármilyen problémával. Hosszas keresgélés után végre rátaláltunk az igazira! Még kész sem voltak a rendelők, de már éreztük, tudtuk, hogy jó lesz.


Együtt a közösségért

 2015 októberében be is költöztünk és elkezdtük a munkát. 2016-ban a ferences János atya felszentelte rendelőnket, így munkánkat áldás is kíséri. Nemcsak a gyógyításra esküdtünk fel, hanem arra is, hogy segítsük más segítők munkáját és kivegyük részünket a közösség életéből is. Éppen ezért az első pillanattól fogva együtt működünk a Ferences renddel, amelynek kollégistáit örömmel fogadjuk, ha diákmunkát végeznének, de orvosaink – akik között örömmel tudjuk a kerület közismert és kedvelt házi orvosát, Dr. Egri Gábort is – a szerzetesek és papok egészségét is óvják. Azért, hogy még többet adhassunk, nemcsak a nagyobb sporteseményeken vagyunk jelen, hogy felméréseket és megelőző munkát végezzünk, de orvosi centrumunkban 2017-ben véradást is szerveztünk a Szent Gellért Kiadóval közösen, Szent Gellért napján, hogy együtt tehessünk a betegekért. Finom falatokkal és innivalókkal is megajándékoztuk a jelentkezőket, ezzel is meghálálva segítségüket azok nevében, akiknek az életét mentették meg vérükkel.


A legjobb helyen vagyunk

 Sokan mondogatják, hogy orvosi centrumunk a legjobb helyen van. Ezzel egyet is értünk, csak kicsit más értelemben, hiszen úgy tartjuk, nemcsak azért jó a belváros közepén lenni, mert a legjobb környék, hanem azért is, mert nekünk, az embereknek a legjobb! Lassan ismertük meg a kerületet, de gyorsan megszerettük a környéket. Először csak az udvarunkban megbújó cégekkel találkoztunk, majd apránként felfedeztünk mindent. A Duna partjának zajait, a régimódi épületeket, melyeknek magával ragadó hangulata van, a meghitt kávézókat és éttermeket, ahol a továbbképzéseinket követő orvosvacsorákat szeretjük tartani, mert a nagy beszélgetések mellett elkápráztatják az érzékeinket is, ami nem könnyű dolog. Tudjátok, ha sok orvos összeül, akkor néha azt sem veszik észre, hogy éjfél is elmúlt, nemhogy azt, mi van a tányérjukon. De a Pio Cafe, a Károlyi Étterem és a Borlabor eddig sikerrel vette az akadályt és olyan fogásokkal leptek meg minket, ami el tudta vonni a figyelmünket a megvitatandó kérdésekről, de a Kárpátia is elfeledteti velünk, hogy csak „kiszaladtunk munkaidőben enni valamit”. A Reáltanoda utcában üzemelő Franklin Parkolóházzal együttműködve pedig, egy óra ingyenes parkolási lehetőséget tudunk biztosítani a hozzánk érkező páciensek számára. Persze, nem mi lennénk, ha nem néztünk volna körül szakmai szemmel is, így találtunk rá a Kígyó Patikára, amellyel jó ideje együtt dolgozunk pácienseink egészségéért.

a-belvaros-sziveben2
Optimized by JPEGmini 3.11.4.3 0xfb3114a2

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség