Kicsattanó kedvvel, céltudatosan, komoly szándékkal érkezett, 70 évesen.
„Dializált beteg vagyok, 10 kilót kell fogynom, hogy a sebészek felvállalják a transzplantációt, ha riasztásom van. Nem egyszerű feladat dializált betegnek fogyni. Biztosítani kell a szükséges fehérjét, csökkenteni a zsiradékot, és elegendő energiára is gondolni kell. Az alapelvre lehet csak támaszkodni, komolyabb megszorítást nem lehetet javasolni. Az általa fogyasztott napi energiánál, 500 kilokalóriával kevesebbel érhető csak el hosszútávon a testsúlycsökkentés.
Már az első alkalommal, gyöngybetűkkel hozta a diétás naplót, ügyesen válogatta meg a táplálékokat, figyelt az állati és növényi fehérjék arányára. Javaslatomat megfogatta, hosszú sétákat tett, még rossz idő esetén is.
Gondolatban, sokszor, és jó ízüket főztünk, én is új ötletekkel gazdagodtam. Két évig szorgalmasan jelent meg a kontrolokon, újból és újból megfogadta a tanácsaimat. Összesen 12 kg-ot fogyott. Ritkán látok ilyet, soha nem szedett vissza egyetlen dkg-ot sem, folyamatosan küzdött, nem adta fel. Tavaly, a karácsonyi ünnepek előtt telefonált: „Rita, éjszaka új vesét kaptam, köszönök mindent!”
Egyeztessen időpontot telefonon vagy online felületünkön és visszahívjuk!