Már régebben is felreppentek furcsa történetek azzal kapcsolatban, hogy a rendszeres szájkenegetés akár visszájára is fordulhat, és az ápolt ajkak helyett fájdalmasan kicserepesedett, kiszáradt szájjal kell megküzdenünk. Ez télvíz idején főleg nagyon fájdalmas dolog.
Az ajkak fontos szerepet töltenek be az életünkben. Segítségükkel beszélünk, készítünk csücsörítős szelfiket és adunk csókot szeretteinknek. Éppen emiatt nemcsak fájdalmas, de kellemetlen is, ha ajkaink kicserepesednek, kiszáradnak. Erre jó megoldásnak tűnhetnek a különböző ajakápoló termékek, de az a helyzet, hogy nem feltétlenül előzik meg a problémákat, nem ritkán okozói is lehetnek a bajnak egyes típusaik.
A kenegetés ördögi köre
Ajkaink bőre ugyanúgy három rétegből áll, mint bárhol a testünkön, bár itt mindhárom sokkal vékonyabb, mint testünk többi részén. A probléma ott kezdődik, hogy ahogy a kezünket, úgy az ajkainkat sem védjük kellőképpen a téli hideg ellen, ez pedig kikezdi a bőr egyensúlyát, ezért fogy télen sokkal több kézkrém és ajakápoló, mint a többi évszakban. Az ajakbalzsam függőség fogalma abból a jelenségből alakult ki, hogy a felvitt kence vékony filmet képez, melynek nedvességtartalma idővel elpárolog. Mivel ekkor az ajkak elkezdenek kiszáradni, azonnal újra kell kenni, ez a folyamat pedig újra és újra megismétlődik. Az ajkak nyalogatása, vagy szájfénnyel, folyékony balzsammal való kenegetése először jó ötletnek tűnhet, de ennél rosszabb dolgot nem is tehetnénk magunkkal, mert ezek csak további kiszáradáshoz vezethetnek. Néhány ajakbalzsam ráadásul olyan összetevőket tartalmaz, melyek irritálják vagy száríthatják az épp védeni kívánt bőrt, ilyen a mentol, a szalicilsav és a borsmenta kivonat.
Csak semmi csillogás!
Bár sokan azt gondolják, télen nincs UV sugárzás, ez óriási tévedés. Az ajkak bőre alig tartalmaz melanint, így sokkal jobban ki van téve a leégés veszélyének. Ha nyáron fényvédős ajakápolót használunk, télen se tegyük le a voksunkat a ragyogó szájfények és olajos ajakápolók mellett, mivel nagyító módjára összegyűjtik a napsugárzást, ezáltal a károsító sugarak sokkal mélyebbre hatolnak a szövetekben, és károsítják azokat.
Az egyszerű megoldás a legjobb
Szakértők azt javasolják, hogy a manapság divatos ajakápolók helyett használjunk inkább sűrű, zsíros, glicerin vagy vazelin tartalmú ajakbalzsamokat vagy –krémeket, melyek fényvédő összetevőt is tartalmaznak. Fontos, hogy télen is megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, hogy bőrünk hidratált maradjon.
Kérjük, ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!