Van, aki szerint bájos, ha valaki folyton elpirul, de aki átéli, annak általában kínos helyzetnek számít.
Ráadásul egy komoly és nehezen kezelhető bőrbetegség jele is lehet, amit akár apró, az arcbőrben szaporodó élősködők is okozhatnak!
Kuperózis
A kuperózis (rozacea) kezdeti tünetei talán fel sem tűnnek sokaknak, hiszen olyan, mintha csak elpirulnának, igaz, az átlagnál többször. Senki sem tudja, igazából mitől alakul ki. Kezdetben az arc bőrereinek tágulékonysága jelentkezik, ami a gyakori kivörösödést okozza, de épp emiatt idővel az erek kitágulnak és már nem képesek összehúzódni. Ahogy a betegség előre halad a bőrkép egyre rosszabbá válik, a gyulladás ráhúzódik a faggyúmirigyekre is, mely gennyesedéssel jár, és a gyulladt csomók miatt a bőr megvastagszik.
Élősködő is okozhatja
Apró élőlények kívül és belül is megtámadhatják szervezetünket, gondoljunk csak a fejtetűre, vagy épp a bélféregre, ezeknek már a gondolatától is leveri a víz az embert. De akadnak olyan élősködők, amelyeket szabad szemmel nem is láthatunk, ilyenek az atkák, amelyek például az ágyunkban éldegélnek és a bőrünkről lehullott, elhalt hámsejtekkel táplálkoznak. Van azonban olyan atkaféle is, ami konkrétan rajtunk élősködik. Ilyen a Demodex folliculorum nevű atka, melynek élőhelye az arcbőr faggyúmirigyei környékén található meg. Ezeket az állatkákat megfestés után mikroszkóppal lehet felfedezni a bőrön. A kiirtásukra használt szerekkel való kezelés után a bőrkép szépen javul, hiszen megszabadul az irritációtól, amit az atkák okoznak.
Senkit sem kímél
Néhány betegséggel ellentétben a kuperózis nem válogat, a 35-60 év közötti nőknél és férfiaknál egyaránt előfordulhat. Bár a nők körében kicsit gyakoribb a megjelenése, a férfiak esetében sokkal súlyosabb formában jelentkezik a betegség, melynek tünetei röviditalok, fűszeres ételek vagy épp kávé fogyasztása után, de akár nagyon meleg vagy nagyon hideg időben is megjelenhetnek. Van, aki „megússza” arcbőrének néhány órán vagy napon át tartó kipirosodásával, de az esetek felében kötőhártya és szaruhártya gyulladás és a szemhéjak kivörösödése is felfedezhető. A legsúlyosabb esetekben a faggyúmirigyek és a kötőszövetek megvastagodnak az orron és karfiolszerű elváltozás, úgynevezett rhinophyma alakul ki, ez főként a férfiaknál fordul elő.
Összefügg más bajokkal
Bár a stressz és az izgalom automatikusan az arcbőr ereinek kitágulását eredményezi, néhány egészségügyi elváltozás összefüggést mutat a kuperózis megjelenésével. Ilyen például a gyomorsavtermelés zavarai, a székrekedés, vagy épp a hormonális problémák – petefészek betegségek vagy klimax -, de magas vérnyomás mellett is megjelenhet.
Kezelni lehet, gyógyítani nem
Mivel maga a kiváltó ok sem deríthető ki igazán, a kuperózis nem gyógyítható, csupán a szemmel látható tünetei kezelhetőek. Az értágulatok esetében leginkább a lézeres eljárás hozza meg a kívánt hatást, de a beavatkozást érdemes az őszi-téli hónapokra időzíteni, mert tavasszal és nyáron túl magas az UV sugárzás, ami károsítja a friss bőrt. A faggyútermelést és a gyulladást csökkentő krémek és tabletták látványos javulást hozhatnak. A fényvédelem és az arcbőr hidratálása elengedhetetlen része a kezelésnek. Érdemes bizonyos ételeket és italokat kerülni, illetve az esetleg a háttérben megbúvó emésztőszervi problémákat is meg kell oldani.
Ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!