a-fodraszok-felismerhetik-a-borrakot

Mivel a fodrászok rendszeresen, közelről látják vendégeik fejbőrét, gyakran szembesülhetnek szokatlan elváltozásokkal és foltokkal, melyek akár a melanoma tünetei is lehetnek. Egy felmérés szerint a fodrászok nagy része szívesen megtanulná a bőrgyógyászoktól, hogy pontosan mire kell figyelniük, ezzel pedig sok beteget menthetnének meg az egyik legalattomosabb típusú bőrráktól. 

A fodrászok fontos szerepet játszhatnának a bőrrák felismerésében, ehhez azonban meg kellene tanulniuk, pontosan mit figyeljenek az anyajegyeken és a kisebb bőrelváltozásokon. Egy friss felmérés szerint a legtöbbjük erre nyitott is lenne, sokakat érdekel a fejbőr, az arc és a nyak bőrelváltozásinak felderítésére irányuló képzés. Mivel a szalonokban rendszeresen és közelről látják a szakemberek a vendégeik fejbőrét, könnyebben feltűnhetnek nekik a szokatlan foltok vagy egyéb elváltozások, melyek akár a melanoma tünetei is lehetnek.

Journal of the American Academy of Dermatology cikke szerint a fodrászokkal szemben hűségesebbek az emberek, mint a legtöbb más szakmában, azaz hosszú időn keresztül visszajárnak a választott szakemberhez, akivel a bizalom is kiépül a gyakori találkozások alatt.


A legtöbb fodrász igent mond a felkérésre

A kutatás során 12 szalonban osztottak ki kérdőíveket, és 229 fodrász válaszolt a feltett kérdésekre. Megkérdezték tőlük, hogy vizsgálták-e meg valaha a vendégük fej-, vagy nyakbőrét, kaptak-e ilyen kérést, és irányítottak-e már vendéget orvoshoz a gyanúsnak vélt elváltozás miatt.

Kiderült, hogy a fodrászok 93%-a szeretne többet megtudni a bőrrák észleléséről, és 73% gondolta úgy, hogy mindenkinek meg kellene kapni a szakmában a képzést, hogy tudjanak segíteni a bőrrák korai felismerésében. Nagyjából a válaszadók negyedét kérték meg, hogy végezzenek ellenőrzést a hajas fejbőrön, és a fodrászok fele irányított már vendéget bőrgyógyászati vizsgálatra.

A fodrászok 40%-a soha nem végzett ilyen vizsgálatot, a válaszaik alapján az okok a következők: nem bíznak abban, hogy felismerik a problémás anyajegyeket, tüneteket; nem biztosak abban, hogy megfelelően át tudják vizsgálni a vendéget; és nem szívesen közlik a másikkal, hogy valószínűleg valamilyen egészségügyi problémája van.


Életet is menthetnek a fodrászok

Egy megkérdezett bőrgyógyász a kutatás eredményére reagálva elmondta, hogy sok olyan beteg érkezett már hozzá, akit a fodrásza küldött vizsgálatra, és több ilyen esetben diagnosztizáltak melanomát. Bár ezen a testrészen a melanoma ritkábban fordul elő, gyakran súlyosabb, mert a betegek csak későn veszik észre a sötét foltokat vagy egyéb elváltozásokat.

Amerikában elindult egy oktatási program, melyhez a szépségiparban dolgozók csatlakozhatnak: őket orvosok képzik ki, hogy felismerjék a bőrrák okozta elváltozásokat. A fodrászok mellett masszőrök, manikűrösök, pedikűrösök is részt vesznek a programban.  A cikkben kiemelték, hogy a vendégeknek nem szabad félni attól, hogy mit szól a fodrászuk, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá, a válaszadók 99%-a ugyanis örömmel átnézte a bőrfelületeket, és megtiszteltetésnek vették, hogy ilyen kérésnek eleget tehetnek.

Kérjük, ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!

Forrás: https://www.medscape.com/viewarticle/916325?nlid=130981_1585&src=WNL_mdplsfeat_190806_mscpedit_derm&uac=255972AT&spon=33&impID=2052132&faf=1

Parkolás

Pácienseink számára 1 óra ingyenes parkolást, a fennmaradó időszakban pedig kedvezményes óradíjat (899 Ft/óra) biztosítunk a szomszéd utcában (Reáltanoda u. 5.) elhelyezkedő Franklin Parkolóházban.

A parkolóház automata liftes rendszerrel szállítja az autókat a parkolás helyére, így autóját maximális biztonságban tudhatja a vizsgálat időszaka alatt.

Videó a parkolásról Elérhetőség