Meglehetősen rémes jövőképet festett le egy izraeli tudós, aki megállapította, hogy a fejlett nyugati társadalmakban élő férfiak egyre kevesebb spermiumot termelnek. Kiderült, hogy már az anyaméhben kezdődik a baj.
Manapság egyre magasabb a meddő párok száma nemcsak Magyarországon, de szerte a fejlett világban. Míg korábban a női meddőség volt jelen nagyobb mértékben, most 40-40% a férfi és női meddőség aránya, míg a maradék 20% egyéb okokra vezethető vissza. A férfimeddőség kialakulhat szervi elváltozás, vagy a spermaszám csökkenése, illetve a spermiumok gyenge mozgékonysága miatt. Egy izraeli tudós szerint a spermiumok számának csökkenése sokkal gyakoribbá vált, mint korábban. Sőt, Hagai Levine, az izraeli Hebrew University epidemilógusa arra jött rá a kutatásai alapján, hogy a fejlett társadalmakban a legrosszabb a helyzet. Míg a technológiailag kevéssé fejlett vagy fejletlen országokban a férfiak spermaszáma normális mértékű maradt, addig a jóléti társadalmakban – például Európában és az Amerikai Egyesült Államokban – ez a szám körülbelül 50 év alatt a felével csökkent 42.935 férfi adatait összevetve! Ha ez a tendencia megmarad, kétszáz éven belül komoly bajban leszünk!
Mitől lehet ez?
A spermiumok számának csökkenése több okból történhet. Az egyik a tökéletes test megszerzésére való megszállott törekvés, hiszen sok férfi olyan szereket használ az izomépítéshez, ami a szó legszorosabb értelmében tönkre teszi a szervezetüket. A testépítés hajnalán alkalmazott szteroidok és egyéb anyagok nemcsak a belső szerveket károsították, de sok esetben impotenciát, meddőséget is okoztak, ráadásul nemcsak a professzionális sportolók, hanem az „egyszerű” felhasználók körébe is. Az újfajta, továbbfejlesztett szerekből már kivonták azokat az összetevőket, amelyeknek ilyen mellékhatásaik vannak, de azt még nem tudjuk, hogy hosszabb távon milyen hatásuk van a férfiak szervezetére.
Ezen kívül – Levine szerint – életmódbeli tényezők és környezeti hatások is befolyásolhatják a férfiak termékenységét, akár már az anyaméhben is. Az úgynevezett endokrin diszruptorok, vagyis olyan mesterséges vegyszerek, melyek női nemi hormonhatást fejtenek ki a fiúmagzatok esetében, elnőiesítik a férfiakat és hajlamosabbá teszik őket a mell-, here- és prosztatarák kialakulására is, mindezt az immunrendszer gyengítése mellett. A születés után pedig ezt a helyzetet még inkább súlyosbíthatja a dohányzás, a túlsúly és az egészségtelen életmód. Emellett – bár nem bizonyítható a negatív hatás – a zsebben hordott mobiltelefon sugárzása, a manapság használt fájdalomcsillapítók összetevői is befolyásolják a férfiak fogamzóképességét.
Nem eszik olyan forrón a kását. Szerencsére.
Bár Levine professzor kutatási eredményei hátborzongatóak, úgy tűnik, mégsem olyan rossz a helyzet. A münsteri egyetem egyik kórházi szakértője, Sabine Kliesch ugyanis azt állítja, a csökkenő spermaszám nem olyan nagy probléma, ha a spermiumok mozgékonysága megfelelő, ezt pedig az izraeli kutató nem tudta megvizsgálni. Ráadásul Afrikából, Ázsiából és Dél-Amerikából – bár nem mutatható ki hasonló mértékű negatív változás – nem is kaptak megfelelő mennyiségű és minőségű kutatási adatot a szakértők ahhoz, hogy biztosan kijelenthessék, ezeken a területeken nem alakult ki hasonló helyzet, így a német szakemberek szerint jó ideig még nem fenyegeti a világot a „spermakrízis”.
Ossza meg cikkünket, hogy ismerősei számára is elérhető legyen!
A weboldalon közölt információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvoshoz!
Az oldalon található tartalmak hitelességéért a Belvárosi Orvosi Centrum igazgató főorvosa, Dr. Tisza Tímea felel.