Tartalom
A hajhullás, mint tünet jelentős probléma, mert egy sokakat érintő, kellemetlen elváltozás, amely esztétikai problémák miatt az egyén pszichés jólétére is kihathat. Hátterében enyhe vagy súlyos kórélettani elváltozás is állhat. A hajhullás tényének, mértékének, a háttérben húzódó esetleges patológiás folyamatok megállapításában komplex gondolkodás szükséges. Mindenképpen szükséges bőrgyógyász szakorvosi vizsgálat, aki a megfelelő kórelőzményi adatokat felveszi, fizikális vizsgálatokat végez és ezek alapján az egyéb diagnosztikus lépéseket szükség esetén elvégzi (Trichogram, trichoszkópia biopszia, stb.). A laboratórium szerepe is igen jelentős, ugyanis a megfelelő laboratóriumi vizsgálatok eredményei széleskörű információt nyújtanak, segítséget adhatnak a háttérben megbújó, a hajhullást kiváltó kóroki folyamat vagy folyamatok kimutatására, vagy éppen azok kizárására. Utóbbi is nagyon hasznos, mert segíti a klinikust a differenciáldiagnosztikus feladatában.
A hajhullás hátterében a következő okok állhatnak: genetikai, metabolikus, hiánybetegségek (nyomelem hiány, hipo-, hipervitaminózisok), vérszegénység, egyes autoimmun folyamatok, endokrin kórképek, cukorbetegség, fertőzések, nagy mértékű stressz, pszichés okok, környezeti fizikai-kémiai hatások (toxikus anyagok, gyógyszerek, hőhatás, irradiáció stb.). Előfordulhat, hogy a mindenre kiterjedő, részletes vizsgálatok ellenére sem sikerül a pontos okot, okokat tisztázni.
Az alábbiakban a csomagban helyet kapó vizsgálatok rövid leírása szerepel.


Tartalmi elemek jelentősége
- A gyorsult vörösvérsejt süllyedés patológiás állapotokra hívhatja fel a figyelmet, utalhat a szervezetben fennálló krónikus vagy akut gyulladásokra, fertőzésekre, autoimmun betegségekre, tumorok jelenlétére. Önmagában diagnózis felállítására nem alkalmas, jelzésértékű az orvos számára további vizsgálatok szükségességére. Ezenkívül segítség a már meglévő gyulladásos betegség lefolyásának követésére.
- C reaktív protein (CRP): májban képződő fehérje. Érzékenyen jelzi az egész szervezetet érintő gyulladást, fertőzést (bakteriális vírusos, gombás). Autoimmun folyamatok egy részében, valamint szövetsérülések esetén is emelkedett koncentrációk figyelhetőek meg, a folyamat kiterjedésének mértékétől függően. Vasellátottság felmérésében is van szerepe: a vas, transzferrin, ferritin mérési eredmények értékelését segíti a meghatározása.
- AST: A streptococcus baktériumokkal való fertőzés után a szervezet antitesteket termel a streptolizin toxin ellen. Mivel a streptolizin struktúrája hasonló a különböző szervszövetekhez (pl. a szívizom szarkolemmájához), az antistreptolizin antitestek nemcsak a streptococcusokkal reagálnak, hanem különböző szervekben is káros hatást fejthetnek ki. Légúti streptococcus fertőzés (Streptococcus pyogenes) esetén az AST titer 4-8 hét után emelkedik (bőrfertőzések után nem vagy ritkán), majd hetek vagy hónapok alatt lassan csökken.
- A Vérkép (quant.+5 diff qual.), mennyiségi és minőségi paramétereket tartalmazó, összetett vizsgálat, amely a vér különböző alakos elemeit jellemzi a vérsejtek automatizált megszámlálásával, így információt ad a keringő fehérvérsejt, vörösvértest és vérlemezke populációkról. Segítségével szisztémás gyulladás, fertőzés, vérképzőszervi betegségek, hiányanémiák mutathatóak ki.
- Vas, Transzferrin, transzferrin szaturáció, Ferritin: A szérum vas vizsgálat önmagában nem elegendő a szervezet vasellátottság megbízható meghatározásához, ezért fontos, lényeges a többi vizsgálati analittal együtt értékelni (transzferrin, ferritin, CRP).
Napközbeni és különböző napok közötti ingadozása jelentős, továbbá gyulladás, fertőzés esetén is csökkenhet a mért értéke. Vas tartalmú étel, táplálékkiegészítő, gyógyszer bevitele után 10 perccel már emelkedhet a szérum vas értéke. Emellett a szérum vas koncentráció a vashiány késői indikátora: a referenciaintervallum alatti eredmények csak akkor tapasztalhatóak, amikor a raktározott vastartalékok már kimerülnek és a funkcionális vasszintek csökkennek. A vas a vérben a transzferrin (Tf) fehérjéhez kötődve szállítódik. A transzferrin vassal való telítettsége a szisztémás vas elérhetőségének egyik fő mutatója és meghatározója. Csökkent érték vashiány és akut fázis reakció (gyulladás, fertőzés, tumor esetén tapasztalható). A transzferrin szaturáció a vas, transzferrin vizsgálatok eredményéből számított érték. A ferritin az emberi szervezet legjelentősebb vasraktározó fehérjéje, gyakorlatilag minden sejt citoplazmájában és mitokondriumában jelen van, bár a szervezet ferritinjének legnagyobb része a májsejtekben és a makrofágokban található. A ferritin érték meghatározása lehetővé teszi a látens vashiány és a teljes vashiány megkülönböztetését. Mivel akut-fázis fehérje, így koncentrációja gyulladás, fertőzés, tumoros betegség esetén növekszik. A szérum reaktív protein (CRP) érzékeny marker: gyulladás, különböző fertőzés esetén értéke nő, így a vas, transzferrin, ferritin mérési eredmények értékelését segíti a meghatározása. - Kreatinin (+ eGFR), Karbamid
Alap vesefunkciós paraméterek, az eGFR alapján megbecsülhető az aktuális vesefunkció, továbbá a karbamid, kreatinin együttes értékelése segít a beszűkült vesefunkció eredetének meghatározásban (prerenális, renális, posztrenális), ezzel kijelöli a további diagnosztikai vizsgálatok irányát, valamint a terápiás utat.
- Alkálikus foszfatáz, Gamma-GT (GGT), GOT (ASAT), GPT (ALAT), Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin
Jelez a máj gyulladásos betegségeinél, epekiválasztás zavaránál, a májszövetet esetlegesen károsító anyagok hatásáról. Enyhe, mérsékelt GGT emelkedés önmagában gyógyszer vagy alkohol hatására előfordulhat. ALP koncentráció emelkedése önmagában nem epeúti folyamatra utal, hanem csontfolyamatra, vagy egyéb szervi lokalizációra. Az ALP egy sejtmembránhoz kötött enzim, amely minden szövetben kifejeződik. A szérumban található ALP az enzim több formájának együttes aktivitását jelenti. A szérum alkalikus foszfatáz aktivitásának 80 %-a élettani esetben a májból és a csontokból származik, a maradék frakció elsősorban bél és vese eredetű. A GOT. GPT enzimek esetében a referenstartományt meghaladó aktivitás érték a mértékétől és mintázattól függően számos tényező előidézheti, banális és súlyosabb okok is lehetnek a háttérben. Az emelkedett értékek leggyakrabban májérintettségre, izomsérülésre, vagy hemolízisre utalhatnak.
- Triglicerid, Koleszterin, HDL-koleszterin, LDL- koleszterin
Az emelkedett vérzsír koncentráció és a szív-érrendszeri megbetegedések (CVD) között bizonyított a kapcsolat. Az emelkedett LDL-koleszterin, valamint az alacsony HDL-koleszterin szint a CVD rizikófaktora. Emellett a 10 mmol/L feletti triglicerid koncentráció akut hasnyálmirigy-gyulladás rizikót is jelent. A Non-HDL-koleszterin egy (szérum Totál koleszterin mínusz HDL-koleszterin) kalkulált paraméter, amely a VLDL és IDL-koleszterint is magába foglalja. A fennálló vérzsír eltérések eleinte tüneteket nem okoznak, ezért kiemelten fontos rendszeres monitorozásuk, hogy az ezzel kapcsolatos súlyos szövődmények megelőzhetőek legyenek.
- Éhomi Vércukor (glükóz)
Referenstartománytól eltérő érték esetén további laboratóriumi tesztek állnak rendelkezésre az anyagcserezavar tisztázására. A vizsgálat segít a cukorbetegség (diabetes mellitus), metabolikus szindróma diagnosztizálásában. Az inzulinrezisztencia és cukorbetegség enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen is jelentkezhet, ezért kiemelten fontos a kiszűrésük.
- Nátrium, Kálium, Klorid
Az ionkoncentráció értékek informálnak a szervezet víz- és elektrolit-háztartásáról, mindhárom kiemelt szerepet játszik az ideg- és izomműködésekben.
- TSH, fT4, fT3
- A TSH a kiindulópont a pajzsmirigy funkció laboratóriumi diagnosztikájában Az agyalapi mirigyben termelődik, a pajzsmirigy hormonok (trijód-tironin, tiroxin) szekrécióját fokozza. A pajzsmirigy alul vagy túlműködése gyakori a magyar populációban, ezért szűrésük indokolt. Az általuk okozott tünetek igen változatosak lehetnek pl. fáradékonyság, szívritmuszavarok, idegesség, álmatlanság, székelési problémák, testsúlyváltozás, nőgyógyászati panaszok, hajhullás- és bőrproblémák, hőérzet megváltozása.
- Folsav, B12vitamin ellátottság felmérése fontos a vérszegénység oki feltárásának elősegítése céljából. Hiányuk esetén úgynevezett makrocitaer vérszegénység kialakulására és egyéb egész szervezet érintő kórállapotok kialakulására számíthatunk.
- D-vitamin koncentrációja tükrözi a táplálékból származó D-vitamin-ellátottságot és a bőrben lévő pro-vitaminokból UV-fény hatására történő szintézisét. Hiányt észlelhetünk korlátozott napfényexpozícióban (idősek, szezonálisan), felszívódási zavarokban, fokozott igénybevétel esetén. A D-vitamin alapvető szerepet játszik a csontok egészségében, valamint a kalcium- és foszforanyagcsere szabályozásában. A hatásai azonban nem korlátozódnak az ásványi anyag homeosztázisra és a csontok egészségének fenntartására, élettani szerepe messze túlmutat ezeken a funkciókon, a D-vitamin-receptorok jelenléte ugyanis számos szervben és szövetben kimutatott. Az immunrendszer optimális működéséhez is elengedhetetlen a megfelelő koncentrációja.
- ANA (ELISA) + ENA szűrés, ds-DNS
A poliszisztémás autoimmun betegségek egy része sok más elváltozás mellett, hajhullást is okozhat. Az antinukleáris antitesteknek (ANA) fontos szerepe van a poliszisztémás autoimmun kórképek diagnózisában, differenciáldiagnosztikájában, kockázatbecslésben, egyes esetekben a terápia, aktivitás követésében (pl. anti-dsDNA). ANA szűrővizsgálatra az ANA (ELISA) + ENA szűrés vizsgálatok javasoltak.
- Anti -TPO, Anti-TG
A tireo-peroxidáz enzim egy olyan fehérje, amely a pajzsmirigyben a tireoglobulin jodinációját katalizálja. Az ellene termelődő Tireoidea-peroxidáz autoantitest (anti-TPO) meghatározás javallati köre a következő: ismeretlen okú TSH-emelkedés, poliglanduláris autoimmun betegség tisztázása, ismert autoimmun pajzsmirigybetegségek családi vizsgálata, pajzsmirigy- vagy az immunrendszert befolyásoló gyógyszerek (pl. citokinek, interferonok) hatására kialakuló pajzsmirigy-alulműködés kockázatának felmérése, szülés utáni vagy terhességgel összefüggő thyreoiditis gyanúja esetén szűrés, ismeretlen okú hyperthyreosis differenciáldiagnózisa, hajhullás. Az anti-TG referenstartomány feletti értéke esetén felmerülhet az autoimmun Graves-Basedow-kór és a Hashimoto tireoiditisz gyanúja.
-
A hajhullás kezelése
A hajhullás egy összefoglaló elnevezés, több betegséget foglal magába, melyek oka, kezelése és lefolyása nagyban különbözik. A bőrgyógyász által felállított…
- Szöveti transzglutamináz autoantitestek (tTG IgA, IgG), Endomízium autoantitestek (EMA IgA, IgG)
A szöveti transz-glutamináz (tTG) egy kálciumfüggő citoplazmatikus enzim, amely minden
szövetben jelen van (a bélben nagyobb mennyiségben), és a károsodott sejtekből szabadul
fel. A tTG fő funkciója a glutamin oldalláncok lizinnel való végleges keresztkötése. Lizinmaradványok hiányában a glutamin oldalláncok deaminálódnak (pl. gliadin által), glutaminsavat eredményezve. A gliadin de-amidálása megváltoztatja a töltést, ami lehetővé teszi a hatékonyabb prezentációt az MHC-komplexen keresztül és ez fokozott T-sejtválaszt eredményez a cöliákiás betegeknél. A de-amidált gluténpeptidek keresztkötődnek a tTG-vel,
ami autoimmun választ indukál a tTG-re vagy neoantigénekre genetikailag arra fogékony
embereknél. A gluténérzékeny betegség kialakulásában a tTG három izoenzimje játszik szerepet: A szöveti transzglutamináz (tTG1 vagy tTG2) a cöliákia, az epidermális transzglutamináz (eTG vagy eTG3) a dermatitis herpetiformis, és a neuronális transzglutamináz (TG6) a glutén ataxia kialakulásában.
A tTGA IgA emelkedett koncentrációja korrelál a szövettani eltérések súlyosságával. A vizsgálat
gyártója által meghatározott diagnosztikus küszöbértéket meghaladó tTGA IgA-szintek cöliákiára utalnak, és a megfelelő jellegzetes szövettani eltérésekkel járhatnak együtt. Ha a betegek betartják a gluténmentes étrendet, a tTGA IgA-szinteknek 6-12 hónapon belül csökkenniük kell és a szövettani eltérések visszafejlődnek. A tTGA IgA jósló értékkel bír, mivel
már évekkel a cöliákia klinikai megjelenése előtt emelkedett lehet. Jelentős tTGA-szinteket találunk dermatitis herpetiformisban is. Az epidermális tTG és a szöveti tTG között nagyfokú szekvencia-homológia van. A tTGA IgA antitesteket kimutató teszt diagnosztikus érzékenysége 98%, specificitása 99%. A tTGA IgG-nek az IgA-hiány nélküli betegeknél lényegesen alacsonyabb a diagnosztikus érzékenysége, mint a tTGA IgA-nak. A tTGA IgG, IgA hiányos betegek esetében 82%-os diagnosztikai érzékenységgel rendelkezik.
Az endomízium egy vékony, finom kötőszöveti réteg, amely az egyes izomrostokat veszi körül.
Cöliákiában az endomíziummal szembeni autoantitestek alakulnak ki, amely számos szövettípusnál kimutatható. A majom nyelőcső szubsztráttal végzett vizsgálat esetén az EMA
93%-os diagnosztikus szenzitivitást és 99%-os specificitást mutat a cöliákia diagnózisában. Az
ESPGHAN cöliákiás irányelveinek értékelése azt mutatta, hogy a pozitív EMA-titer javítja az ELISA-val végzett tTGA IgA-szűrés pozitív jósló értékét.
A tTGA IgA-hoz hasonlóan az EMA IgA is jól korrelál a bélnyálkahártya károsodás mértékével, valamint a titer csökkenésével gluténmentes diéta során. Az EMA alacsony titerei jelezhetik már a cöliákia kialakulását, még mielőtt a bélnyálkahártya bármilyen szövettani eltérést mutatna. Az EMA IgG kevésbé specifikus, mint az EMA IgA. Az EMA IgG a cöliákiás betegek
76%-ánál és a szelektív IgA hiányban szenvedő cöliákiás betegeknél kimutatható.
Az EMA jelen van a dermatitis herpetiformisban is. Diagnosztikus szenzitivitásuk 65% és 78%
között van, sőt súlyos bélnyálkahártya-károsodás esetén 100%-os is lehet.

Mikor és kiknek érdemes a hajhullás laborcsomagot választani?
Minden életkórban ismeretlen eredetű hajhullás esetén, a háttérben álló okok feltérképezése céljából.
Vizsgálat előtti teendők: Hogyan készüljön a hajhullás laborcsomag vizsgálatra?
Vérvételre reggel, éhgyomri állapotban kerüljön sor. Kávé, alkohol, dohányzás mellőzése fontos. A vizsgálat előtt érdemes vizet fogyasztani, hogy a mintavételre hidratált állapotban kerüljön sor!
Gluténmentes diéta esetén a cöliákia panel álnegatív eredményt adhat!
A hajhullás laborcsomag vizsgálati eredmények értékelése
A laboratóriumi vizsgálatok értékelésében megkerülhetetlen a részletes kórelőzményi adatok és a fizikális vizsgálati eredmények részletes ismerete. Ezen tények birtokában a pácienst kezelő szakorvos komplexen tudja értékelni a laboratóriumi leletet, ezért javasoljuk, keresse fel leletével kezelőorvosát.
Milyen vizsgálatokat tartalmaz a hajhullás laborcsomag?
- Vörösvérsejt süllyedés, C reaktív protein (CRP), AST, Vérkép (quant.+5 diff qual.), Vas, Transzferrin, transzferrin szaturáció ,Ferritin, Kreatinin (+ eGFR), Karbamid, Alkálikus foszfatáz, Gamma-GT (GGT), GOT (ASAT), GPT (ALAT), Totál Bilirubin, Direkt Bilirubin, Triglicerid, Koleszterin, HDL-koleszterin, LDL- koleszterin, Éhomi Vércukor (glükóz), Nátrium, Kálium, Klorid, TSH, fT4, fT3, Folsav, B12vitamin, D-vitamin ,ANA (ELISA) + ENA szűrés, ds-DNS, Anti -TPO, Anti-TG, Szöveti transzglutamináz autoantitestek (tTG IgA, IgG), Endomízium autoantitestek (EMA IgA, IgG)
Kérjen időpontot most Hajhullás laborcsomag vizsgálatra online vagy telefonon!
Időpontfoglalás:
email: info@boc.hu
telefon: 06 30 870 7427, 06 30 372 6832



