Blog: Pókvénák, seprűvénák - van megoldás!

Az emberek többsége csupán a lábakat elcsúfító dolognak tartja a kitágult ereket, visszereket. A helyzet azonban sokkal komolyabb, akár életveszélyes állapotba is kerülhet az, aki nem kezelteti ezeket.

A súlyingadozás, hormonális változások, genetikai hajlam, kevés mozgással járó életmód mind közrejátszanak abban, hogy lábunkon furcsa, először csak ronda seprű- illetve pókvénák alakuljanak ki. Ez utóbbi megjelenése nem fájdalmas, először többnyire csak egy kis hajszálértágulatnak tűnik, majd mikor kezd elterjedni vagy több helyen megjelenni, akkor válik igazán kellemetlenné a jelenléte, hiszen nők esetében nyáron még látványosabb ez az elváltozás. Sok hölgy miattuk mond le a szoknya vagy a rövidebb nadrág viseléséről, mivel főleg a nőknél alakul ki ez az állapot.


Magunknak köszönhetjük

A  seprűvénát civilizációs betegségnek is nevezik épp amiatt, hogy azért alakulhatott ki, mert lemásztunk a fáról. (Vagy leestünk, erről megoszlanak a kevésbé tudományos vélemények. ) Mivel megváltozott a járásunk, az egész testsúlyunkat a lábunkon hordozzuk, így a vénáknak és a bennük dolgozó billentyűknek sokkal több munkájába kerül, hogy a szén-dioxiddal és bomlástermékekkel telítődött, „használt” vért a szív felé pumpálják. A pókvéna a kisebb erek tágulása, mely szintén kékes-lilás színt ölt fel.


Néhány szúrás és szebb a láb

Manapság a legmodernebb módszer az injekciós kezelés. A szkleroterápiának nevezett beavatkozás során a sebész egy olyan anyagot juttat a kitágult erekbe, mely elzárja azokat, ezáltal megszünteti bennük a vér áramlását és így láthatatlanná teszi őket. Mivel nem több, mint egy injekció beadása, érzéstelenítést nem igényel, később sem okoz túlságosan kellemetlen panaszokat. A beavatkozás után néhány napig enyhébb égő érzés tapasztalható, illetve barnás-vöröses elszíneződés is megjelenhet, de rövid időn belül az is eltűnik. A nagyobb vénák kezelése esetén az orvos kompressziós harisnya vagy zokni viselését javasolhatja, hogy megtámogassa az ereket. A beavatkozás utáni hétben nem szabad sokat ülni vagy állni egy helyben, ahogy túl intenzíven sportolni sem, a nehéz súlyok emelgetését is inkább hagyjuk másik alkalomra. Vagy másokra!


Néhány otthoni trükkel is javulhatunk

A genetikai hajlamon kívül sok módon tehetünk a seprű- és pókvénák kialakulása ellen. Az ideális testsúly elérése és megtartása, rendszeres sporttal és a káros szokások (dohányzás, alkoholfogyasztás) elhagyásával máris nagyban csökkenthetjük a tünetek megjelenésének esélyét. Ráadásul idősebb korunkban is remekül nézünk majd ki!

Kérjük, ossza meg cikkünket, ha érdekesnek találta!

A weboldalon közölt információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvoshoz!

Az oldalon található tartalmak hitelességéért a Belvárosi Orvosi Centrum igazgató főorvosa, Dr. Tisza Tímea felel.

Létrehozva: 2017. 10. 27. 14:47 (Utolsó frissítés: 2017. 10. 27. 14:50)