Blog: Oltási rend? Segít a mobil!

Manapság már szinte mindenre van mobil applikáció, legyen szó edzésről, vízivásról, alvásról vagy épp a havi kosztpénz beosztásáról. Miért lenne másképp ez az oltásokkal kapcsolatban?

Mivel az oltási könyvek általában a háziorvosnál vannak – akinek sem ideje, sem kapacitása rendszeresen átlapozgatni egy egész körzet iratait – az embereknek általában csak halvány emlékeik vannak arról, hogy ők vagy gyermekeik mikor és milyen vakcinákat kaptak az oltással megelőzhető fertőző betegségek ellen, és hogy mikor van szükség az emlékeztető oltások beadására. Ebben jelent majd nagy segítséget a hamarosan megjelenő és letölthető mobil alkalmazás, mely helyettünk is tudja, mikor kell oltásra menni és ezt jelzi is időben.


A kanyaró kongatta meg a vészharangot

A néhány hónappal ezelőtt, Romániából kiinduló kanyarójárvány sokakat megbetegített egész Európában. Ez nem csoda, hiszen már egy-két óra alatt eljuthat az ember a kontinens másik felére úgy, hogy nem is tudja, már fertőzött. Itthon külön figyelmeztették a lakosságot arra, hogy azok is veszélyben lehetnek, akik túl régen, vagy épp nem a megfelelő ütemezésben kapták meg korábban a kanyaró elleni védőoltásokat. Korábban, 2010-ben is volt egy hatalmas, 33 országra kiterjedő kanyarójárvány Európában, a csecsemők és a 15-50 éves felnőttek között, míg azokon a területeken 90-95%-os volt az oltottsági arány az 1-15 éves gyerekek között. A járványügyben dolgozó WHO szakemberek ekkor döbbentek rá arra, hogy az ennél idősebb korosztályoknál a korábban késedelmesen, vagy egyáltalán nem beadott emlékeztető oltások miatt az immunitás szinte egyáltalán nem biztosított kontinensen.


Maximum egy hónapot késhet

Statisztikák kimutatták, hogy világszerte jelen van ez a probléma, a gyerekeknek legfeljebb 60%-a kapja meg időben az első oltásait, míg az emlékeztető vakcinázást már csak 32-50 százalékuknál végzik el, gyakran azt is késve. Szigorúbb szakértők szerint egy hónapos csúszás még nem veszélyezteti a védettséget, de ha annál nagyobb a kiesett idő, mit sem ér a védőoltás, ajánlott elölről kezdeni a vakcinázást, míg mások úgy tartják, hogy kár 6 hónap is eltelhet a két oltás között, függően attól, milyen betegségről van szó. Egy szó mint száz, a késedelmes emlékeztető vakcinázás alacsonyabb fokú védelmet jelent, ezzel veszélyezteti az emberi életet.


A kötelezőket megkapta?!

Ha egy szülőt megkérdezik, milyen oltásokat kapott a gyermeke, a többség csak annyit felel, a kötelezőket megkapta. Ez szerencsére Magyarországon pontos információt takar, hiszen itthon az iskoláskorú gyermekeket az iskolaorvos oltja, és ő is tartja nyilván a vakcinázási időpontokat. Más a helyzet azonban felnőttként vagy a nem kötelező oltások esetében, mint a HPV, Hepatitis A-B, kullancs encephalitis vagy éppen az egzotikus országokba való utazás esetén kötelező oltásokra, mint a sárgaláz vagy vérhas. Mivel ezeket is többször kell beadni, gyakori, hogy még az sem emlékszik az időpontokra, akinek szüksége van rá. Ilyenkor vagy teljes védettség nélkül marad, bár beadták neki a vakcinát, vagy újraoltják, ami plusz kiadást jelent.


Oltási napló? A mobilon meglesz!

Tegye fel a kezét, akinek megvan a gyermekkori oltási naplója? Vagy akár az, amit felnőtt korában kapott. Nagyon kevés ember jelentkezne erre a kérdésre, hiszen egy-két költözés és máris eltűnhet egy ilyen apró füzetke. Ennek hiányában azonban a többségnek valóban fogalma sincs, mi ellen védett és mi ellen nem, sőt az esetleges mellékhatásokat sem tudja felidézni vagy épp hozzákötni az adott oltáshoz.

Szerencsére azonban erre hamarosan lesz megoldás, mégpedig a mobile-health alkalmazások egyike, amelynek segítségével saját oko telefonunkon vezethetjük oltási naplónkat, beállítva az emlékeztetőket az ismétlő oltásokra, és rendszerezve azokat a vakcinákat, melyek életünk végéig védettséget adnak. Ilyen lesz a hamarosan piacra kerülő VaccApp© alkalmazás, és a már ingyenesen letölthető, de magyar nyelven még nem tudó Vaccines on the Go applikáció is. A legújabb hírek szerint egy magyar fejlesztés ez utóbbi problémára megoldást nyújt majd. Persze ezeken kívül is léteznek védőoltásmenedzser applikációk, de a svájci MyViavac alkalmazás nem ingyenes, ahogy a kanadai fejlesztésű CanImmunize vagy ImmunizeCA sem. 

Kérjük, ossza meg cikkünket, hogy ismerősei is hozzáférjenek!

A weboldalon közölt információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvoshoz!

Létrehozva: 2017. 05. 09. 17:16 (Utolsó frissítés: 2017. 05. 09. 17:48)