Blog: Tovább nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon

Nem csökken a tendencia, továbbra is évről évre nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, adta hírül az MTI a III. Nemzeti AIDS-konferencián elhangzottak alapján. A sajtótájékoztató apropója az éppen kedden esedékes AIDS világnap volt.

Mint kiderült, az utóbbi években a vírustól való félelem érezhetően csökkent, 2013 óta már az állam sem vesz részt a HIV-prevencióban – jelentősebb figyelem akkor terelődik a problémára, ha ismert személyiségek válnak érintetté a kérdésben. A leginkább veszélyeztetettek továbbra is a húsz-harminc év körüli fiatalok, akik gyakran megfeledkeznek a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezésről, illetve több partnerrel is kapcsolatot létesítenek rövid időtávon belül. Körükben még mindig az óvszerhasználatnak kellene lennie az elsőszámú védekezési formának a fertőzéssel szemben. Szintén jelentős veszélyt jelent az intravénás droghasználat – az évek során ebben sem történt jelentős változás.

A statisztikák szerint Magyarországon átlagosan háromszáz új fertőzöttet regisztrálnak évente, 1986 óta pedig 3064 embernél diagnosztizálták a HIV vírust. Mint régen is, az esetek jelentős része továbbra is rejtve marad. Sajnos a magyar statisztika még ezekkel a számokkal sem tekinthető kritikusnak, Ukrajnában évente akár harmincezer új fertőzöttet is regisztrálhatnak.

Fontos persze hozzátenni, hogy az elmúlt időszakban rengeteget javult a betegek életminősége. Gyógyszeres kezeléssel akár időskorukig is együtt élhetnek a fertőzéssel, családot alapíthatnak, és a vírust sem tudják továbbadni másoknak – az AIDS állapotába történő átlépés tehát megakadályozható. Ehhez viszont szükség van az orvosi utasítások betartására, az előírt gyógyszerek szabályos beszedésére. Ezeknek a szereknek a mellékhatásai egyébként egyre enyhébbek, de rendszertelen használatuk mellett immunitás alakulhat ki, ami jócskán rontja az esélyeket.

A köztudatban ugyan a mai napig is élnek különböző tévhitek a betegséggel kapcsolatban, de egyre több szakértő cikk, blog és személyes beszámoló próbálja oszlatni ezeket. A HIV nem a melegek betegsége, hétköznapi érintkezések során nem terjed. A szűrésekben is sokat fejlődött a tudomány, bizonyos tesztekkel akár már húsz perc letelte alatt lehet nagy bizonyosságú eredményt kapni a fertőzöttségről. Általánosságban elmondható, hogy Magyarországon kifejezetten korszerűek, kedvezőek a körülmények a betegség kezelésére.

A jövőben várhatóan tovább fog javulni a betegek helyzete. Addig is fontos a megfelelő felvilágosítás, az elővigyázatosság, és hogy újra minél nagyobb figyelmet fordítsunk a HIV terjedésének megfékezésére. Ha csak a gyanúja is felmerül a fertőzésnek, fontos minél előbb elmenni egy szűrésre, meleg férfiaknak pedig javallott rendszeres időközönként, nagyjából félévente is eljárni ellenőrzésre. A téma kapcsán még mindig terjedő téves információk, legendák miatt, ha kérdés merülne fel, mindenképpen érdemes szakorvossal konzultálni – esetleg megbízható portálokon kérni tanácsot, például a Stop STD weboldalon.

Jelentkezzen be szűrővizsgálatunkra most!


A weboldalon közölt információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvoshoz!

Az oldalon található tartalmak hitelességéért a Belvárosi Orvosi Centrum igazgató főorvosa, Dr. Tisza Tímea felel.

Létrehozva: 2016. 09. 19. 14:41 (Utolsó frissítés: 2017. 04. 10. 12:16)

Várja önt:
Dr. Tisza Tímea
Dr. Tisza Tímea
Dr. Várkonyi Viktória
Dr. Várkonyi Viktória
Dr. Takácsy Teréz
Dr. Takácsy Teréz
Dr. Tóth Béla
Dr. Tóth Béla
Dr. Szandányi Réka
Dr. Szandányi Réka